Dr. Barthóné Dr. Szekeres Júlia (1950-2025)
Méltósággal és töretlen élni akarással viselt súlyos betegségét követően 2025. március 29-én, életének 75. évében elhunyt dr. Barthóné dr. Szekeres Júlia professzor emerita, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének munkatársa, az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet korábbi egyetemi tanára és intézetigazgatója, a reprodukciós immunológia területének elismert nemzetközi és hazai szaktekintélye.
Személyében a Pécsi Tudományegyetem, és ezen belül is az Általános Orvostudományi Kar elhivatott és megbecsült oktatóját, kutatóját, az egyetemi közélet egyik prominens alakját, közösségünk életvidám, energikus és közvetlen természetű tagját veszítettük el.
Dr. Szekeres Júlia 1950. december 10-én született Pécsett többgenerációs orvos családba. Általános, középiskolai és egyetemi tanulmányait Pécsett végezte, 1975-ben szerzett általános orvostudományi diplomát „summa cum laude” minősítéssel a Pécsi Orvostudományi Egyetemen.
A tudományos kutatás, kísérletezés már egészen fiatalon vonzotta. Első önállóan tervezett és kivitelezett állatkísérletét egy biológia verseny előfeltételeként elsőéves gimnazista korában végezte. Egyetemi évei alatt tudományos diákkörös hallgatóként csatlakozott a Mikrobiológiai Intézetben dr. Pácsa Sándorhoz, a virológiai laboratórium akkori vezetőjéhez. Az egyetem után egy évig a Pathológiai Intézetben dolgozott, majd 1976-tól a Mikrobiológiai Intézet munkatársa lett, ahol rövidebb külföldi tanulmányútjait leszámítva 2015-ig dolgozott. Első, 1979-ben megvalósult külföldi kiküldetése során az antwerpeni Trópusi Medicina Intézetben a sclerosis multiplex és a Rickettsia fertőzés közötti kapcsolatot vizsgálta. Később tudományos érdeklődése a sikeres terhesség fenntartásában és a vetélés kialakulásában szerepet játszó immunológiai folyamatok mélyebb megértése felé fordult. 1982-ben kandidátusi (Ph.D.) fokozatot szerzett, 1992-ben az MTA doktora lett, és 1994-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 2005-től tíz éven át vezette az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetet. 2016-tól néhány munkatársával az Orvosi Biológiai Intézethez csatlakozott, ahol 2025. március 29-én bekövetkezett haláláig dolgozott.
A reprodukciós immunológia iránti érdeklődése élete végéig töretlen maradt, szenvedélyesen kutatta az anya és magzat közötti immunológiai kapcsolat összetett és finoman szabályozott rendszerét. Érdeklődése fókuszában a progeszteron terhesség alatt megfigyelhető immunregulációs hatása állt, melynek vizsgálatakor 1989-ben az addig ismeretlen progeszteron indukálta blokkoló faktort (PIBF) fedezte fel. Először 1987-ben, majd később több alkalommal is járt Párizsban, ahol Gérard Chaouat laboratóriumában folytatott kutatásokat. Munkássága révén szoros kapcsolatot alakított ki a nemzetközi reprodukciós immunológiai közösséggel, kutatásait pedig sikeresen integrálta e tudományos hálózatba. Folyamatos pályázati aktivitása révén számos hazai és több nemzetközi tudományos alap támogatta munkacsoportjának kutatásait. Megalakulásától kezdve aktív és kreatív tagja volt a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium kutatói közösségének, melyen belül a Reprodukciós Immunológia munkacsoportot irányította. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a laboratóriumi munkának olyan kézzelfogható eredménye legyen, ami hatékonyan javítja a meddő házaspárok gyermekvállalási esélyeit. Nevéhez fűződik egy, az in vitro fertilizáció eredményességét javító, innováción alapuló szabadalom bejegyzése.
Kiemelkedő tudományos teljesítményét többek között több mint 200 nemzetközi lektorált tudományos közleménye tükrözi, melyekre 6000-nél több idegen hivatkozás történt (2025). Állandó kitüntetettje volt a kar által a legkiválóbb publikációs aktivitású kutatók elismerése céljából szervezett Szerzők Ünnepének.
Oktatói és kutatói pályája során rendkívüli lelkesedéssel és odaadással dolgozott, egy-egy nehézségre mindig megoldandó problémaként tekintett. Nyitottsága az új ismeretek, technikák felé is példamutató volt, még emeritus professzor korában is kész volt tanulni, új elméleti és gyakorlati ismeretekre szert tenni. Kezdetektől támogatóan és bátorítóan vezette a munkacsoportjához kapcsolódó fiatal kollégákat, TDK és Ph.D. hallgatókat. Elhivatottan képezte a fiatal generációt, a kutatás és a felfedezés iránti lelkesedése sokukat magával sodorta. Tizenhat Ph.D. hallgató szerzett fokozatot szakmai irányítása mellett, akik közül ma többen hazai és külföldi intézményekben kiváló vezető kutatók vagy vezető klinikus szakemberek.
Az utánpótlásnevelés területén végzett munkája elismeréséül az Országos Tudományos Diákköri Tanács Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesítette.
Tudományos munkájának elismeréseként több kitüntetést kapott, többek között Ipolyi Arnold díjat, Kesztyűs Loránd díjat, Szent-Györgyi Albert díjat, Szentágothai díjat. Az Elsevier kiadó Vezető Kutató Díjban (Senior Investigator Award) részesítette. A Pécsi Akadémiai Bizottság Zsolnay Tudományos díjjal, a Magyar Tudományos Akadémia a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére alapított „Eötvös József-koszorú” kitüntetéssel jutalmazta mintegy fél évszázados munkáját.
Nyitott, barátságos és optimista karaktere révén gyorsan és könnyen vált az Orvosi Biológiai Intézet aktív, meghatározó és értékteremtő tagjává azt követően, hogy 2016-ban laboratóriumának néhány munkatársával ott folytatta oktató és kutató munkáját. Ő volt az első, aki minden reggel 7 óra körül az intézetbe érkezett és csak késő délután ment haza. Korát meghazudtoló munkabírása és vitalitása nagyfokú kreativitással és hatékonysággal párosult. Az intézet korábbi munkatársai közül többeket is gyümölcsöző kollaborációs munkakapcsolatba vont be.
Lendületes, céltudatos és sikeres tudományos munkája eredményeként több neves hazai és nemzetközi társaság vezetői grémiumába választották be. Elnöki funkciót töltött be a Magyar Immunológiai Társaság, a Magyar Reprodukciós Immunológiai Társaság, az Európai Reprodukciós Immunológiai Társaság, Adria-Alpok Reprodukciós Immunológiai Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Immunológiai Bizottságának élén.
Tudományos közéleti szerepvállalása mellett mindig is elkötelezett volt az egyetem és karunk érdekei, fejlődése és fejlesztése mellett. 1995 és 1997 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese, 1999-től 2007-ig a Kar Angol Programbizottságának Elnöke volt. Emellett 2001-től 2004-ig és 2009-2012 között a Magyar Akkreditációs Bizottságban (MAB) képviselte az egyetem és az orvoskar érdekeit. 2015-től egészen halála napjáig elnöke volt az egyetem Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Doktori és Habilitációs Tanácsának. Emellett közel húsz éven keresztül konstruktív oszlopos tagja volt a PTE ÁOK Tudományos Bizottságának, majd később a Szakmai Előmeneteli Bizottságnak. Akárcsak a mindennapjaiban, bizottsági és vezetői munkája során is az egyenlő bánásmód elve, a jóindulat és a segíteni akarás vezérelte. Szívesen adott tanácsot fiatalabb kollégáknak, nemcsak az intézet berkein belül, hanem egyetemszerte, segítette, támogatta előrejutásukat. Bár alapvetően békés természetű volt, a konfliktus vállalásától sem riadt vissza, ha az igazság mellett szólni vagy érvelni kellett. Az egyetem és a kar érdekében végzett fáradhatatlan és odaadó munkájáért 2017-ben karunk legmagasabb kitüntetését, a Pro Facultate Medicinae Arany fokozatát vehette át.
Céltudatos szakmai karrierje mellett a magánélete is példaértékű volt. Férjével, Barthó Loránd professzorral több, mint 50 éve voltak házasok. Mindig nagy szeretettel és büszkeséggel beszélt már felnőtt gyermekeiről, valamint unokáiról. Nyaranta nagy örömmel készült a kéthetes balatoni nyaralásra gyermekeivel és négy unokájával, akikhez húga és családja is rendszeresen csatlakozott.
Sikerei és magas rangú beosztása ellenére mindenkivel szemben ugyanazzal a tisztelettel, nyitottsággal és közvetlenséggel viseltetett – legyen szó takarítónőről, ügyintézőről vagy éppen az egyetem rektoráról. Bárki bátran folyamodhatott hozzá segítségért, tanácsért. Élettapasztalata, bölcsessége és jó emberismerete miatt érdemes volt megszívlelni, amit mondott. Támogatta a kiválóságot, becsülte a szorgalmat és a kitartást. Nem ismert lehetetlent, vagy a megoldhatatlan problémát. Pozitív, reménnyel teli életszemlélete, küzdelemtől sem visszarettenő karaktere élete végéig elkísérte.
Kedves Professzor Asszony, kedves Juli! Fájó szívvel búcsúzunk Tőled mindenkori munkatársaid és tanítványaid nevében, akik valaha az Orvosi Mikrobiológiai Intézetben, az Orvosi Biológiai Intézetben, vagy az egyetem berkein belül dolgoztak Veled. Hatalmas űrt hagyva távoztál, de szeretettel és tisztelettel őrizzük emlékedet.
Dr. KONTROHR TIVADAR (1932-2023)
Dr. Kontrohr Tivadar 1932. november 29.-én született Pécsett (elhalálozás dátuma: 2023. július 15). Az ELTE-n szerzett kémia-biológia szakos középiskolai tanári diplomát; a Biológiai Tudományok Kandidátusa (1974). 1957 és 1999 között dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE) Mikrobiológiai Intézetében. A „Rauss iskola” tagjaként kezdte a pályáját. Ekkor a Gram-negatív baktériumok szerotipizálása volt az intézet egyik fő kutatási területe. Az 1960-as évek elején merült fel, hogy a szerotípusért a baktérium endotoxinja a felelős. Ennek a molekulának a tanulmányozására 1964-ben egy évet töltött az NSZK-ban, Freiburgban, ahol Otto Westphal intézete volt akkoriban az endotoxin kutatás nemzetközi központja. Itt sajátította el a módszereket, és hazajövetele után egy immunkémiai labort hozott létre, amit sikeresen működtetett évtizedeken át. Folyamatosan vezette be a legújabb metodikákat és az igényeknek megfelelően továbbfejlesztette azokat. Az elválasztás technika módszereit eredményesen alkalmazta, kezdve a papírkromatográfiától a TLC-, gél-, ioncserélő-, HPLC- és gázkromatográfiáig. Ha egy műszer az adott körülmények között elérhetetlen volt, nem esett kétségbe. A laboratórium igényeinek a kielégítésére kiváló technikai és informatikai szakemberekkel műhelyt hozott létre, amelyben a munkagépek segítségével HPLC, liofilezők, ELISA fotométer (1985), automata ELISA reader (1987) és digitálisan programozható laboratóriumi hűthető-fűthető rázótermosztát (1990) készültek. A műszerkiállításokon (a fotométer az 1987-es Budapesti Nemzetközi Vásáron elismerő plakettet nyert) és a piacon is sikerrel álltak helyt az itt kifejlesztett és készült eszközök. Az így szerzett bevételekkel tartotta életben az immunkémiai laboratóriumot.
Munkatársaival nagy érzékenységű immunhemolízis detektáló módszert és endotoxin ELISA tesztet dolgozott ki. Kapilláris gázkromatográfiával 2-amino cukor izomérjeit választották el, ezzel a 2-aminoaltruronsav izolálása is lehetővé vált. Vezetésével a Shigella sonnei-ből a heptóz régió bioszintézisében szerepet játszó nukleotid cukrokat és epimeráz enzimet preparáltak ki.
Cikkei olyan magas impakt faktorú újságokban jelentek meg, mint a Journal of Biological Chemistry, a Carbohydrate Research és a Journal of Chromatography.
Kontrohr doktor a preparatív biokémia és érzékeny szerológiai módszerek sikeres művelője volt. Munkatársaival a Shigella sonnei R mutáns sorozatának sejtfalszerkezeti különbségeit biokémiai módszerekkel határozták meg. Eredményei a mai napig mérföldkőnek számítanak a baktériumszerkezet immunkémiai analízisének területén.
DR. ANGYAL TIBOR (1932-2016)
Angyal Tibor, egykor tanítónk, munkatársunk a délvidékről származott, Zomborból került szüleivel Pécsre. A Pécsi Ciszterci Gimnáziumban érettségizik, és 1950-ben nyer felvételt a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. 1956 után diplomáját megszerezve az Egyetem Rauss Károly professzor vezette Mikrobiológiai Intézetében kezd el dolgozni.
Számos baktérium vizsgálatával foglalkozik együttműködve az Intézet munkatársaival, de igazán a hozzá legközelebb álló terület a staphylococcusok antigénszerkezeti, pathogenitási, klinikai-diagnosztikai kutatása, mely terület elismert szakembere lesz. Széleskörű bakteriológiai ismeretei mellett egy rövid időszakra Rauss professzor a vírus laboratórium vezetésével is megbízza, amikor annak munkatársai külföldön dolgoznak. Rendszeresen kiveszi részét az oktatásból és a diagnosztikai munkából. Egy bécsi kongresszusra a szervezők meghívják, mely meghívás - az akkori politikai helyzetben - azt eredményezi, hogy státuszát az Egyetem nem hosszabbítja meg. Kényszerű távozása nagy veszteség a Mikrobiológiai Intézetnek. Mint laboratóriumi szakorvos, az Egyesített Egészségügyi Intézmények Munkácsy Mihály úti Rendelőintézete Laboratóriumának lesz a vezetője, ahol nyugdíjazásáig dolgozik. Az intézményen belül megszervezi a bakteriológia laboratóriumot, és bevezeti a mikrobiológiai vizsgálatokat. A megyéből képviselője a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaságnak. Sokat tesz a szakdolgozók képzéséért, akik örömmel jártak el az előadásaira. Igyekszik kapcsolatát az anyaintézményével is ápolni. Nyugdíjba vonulása után is közvetlen személyiségére, magas szintű szakmai tudására gyakran emlékeztek volt munkatársai, tanítványai.
Munkája mellett diákkorától a természet szeretete, a tájékozódási versenyzés, a magashegyi túrázás, majd később a versenyek rendezése töltötte ki szabadidejét. Az 50-es években a Haladás SE egyesület alapítója, 1956-tól a Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör tagja, ahol később - egészen 2013-ig - elnökhelyettesi pozíciót tölt be.
(A 'Mecsek útikalauz' 1959-es kiadványában írásai és fényképei is belekerülnek.)
Sajnos, az utóbbi 10-15 évben mozgásszervi betegsége már korlátozta az erdőjárásban, és az elmúlt években már lakásából sem tudott kimozdulni. Barátait, volt munkatársait ott fogadta, vagy telefonon hallhattuk őt... Most ez is abbamaradt. A Rauss-iskola még élő tagjai közül szeptember 4-én egykori munkatársunk örökre eltávozott. Szakmai igényessége, természetszeretete és emberi tartása példaként szolgált számunkra.
Dr. VÖRÖS SÁNDOR (1931-2001)
Mély megrendüléssel fogadtuk a tragikus hírt a mindannyiunk által szeretett és nagyra becsült kolléga és kiváló oktató, dr. Vörös Sándor egyetemi adjunktus 2001. január 13-án bekövetkezett váratlan haláláról. Eltávozásával nagy, a szó igazi értelmében pótolhatatlan veszteség érte nemcsak intézetünket, de az Általános Orvostudományi és Egészségügyi Főiskolai Karok munkatársait, valamint jelenlegi és volt hallgatóit is.
Az orvosi hivatás választásában meghatározó volt orvos édesapja révén a családi indíttatás, emellett mindig nagy szeretettel emlékezett meg arról a klasszikus műveltséget magában foglaló útravalóról, amelyet szülővárosában, Székesfehérváron kiváló gimnáziumi tanáraitól kapott.
Orvosi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végezte, diplomáját 1955-ben szerezte meg. Már orvostanhallgató korában elkötelezte magát a mikrobiológia tudományával, diákkörösként, majd demonstrátorként dolgozott a Mikrobiológiai Intézetben. Orvosi diplomájának megszerzése után ugyanitt lett a gyakornoki és tanársegédi fokozatok után 1967-ben egyetemi adjunktus.
A nemzetközi hírű Rauss iskolához csatlakozva döntő szerepet vállalt a bélbaktériumok egy jelentõs csoportja, a Proteus-ok pontos rendszertani beosztását elősegítő tipizálási rendszer kidolgozásában. Az ennek a munkának alapján készült közleményeit az orvosi mikrobiológia 3-4 évenként új kiadást megérõ, nemzetközileg mértékadó kézikönyvei rendszeresen a témakörre vonatkozó alapvető forrásmunkaként idézik.
A bélbaktériumok diagnosztikájára és tipizálására vonatkozó fejlesztő munkáit nemcsak itthon, hanem ösztöndíjak elnyerése révén a témakör művelésében olyan élenjáró külföldi intézetekben is folytatta, mint a párizsi Pasteur Intézet és a Dundee-i Egyetem Mikrobiológiai Intézete Skóciában.
A diagnosztika fejlesztésére irányuló kutatómunka mellett gyakorló klinikai mikrobiológusként kezdettõl fogva részt vett a bakteriológiai diagnosztikai laboratórium munkájában, amelynek harminc éven át vezetője is volt. Tehetsége, rendszeressége és nagy munkabírása révén vált hatalmas tudásanyaggal rendelkező klinikai mikrobiológussá, akitől mint kezdő mikrobiológusok rengeteget tanultunk a diagnosztikai munka szabályairól, rendszeréről és buktatóiról is. Rendkívüli tárgyi tudása és memóriája révén a ritkán előforduló kórokozók azonosításához szükséges reakciókat is kézikönyvek segítsége nélkül, fejből fel tudta sorolni.
Diagnosztikai felkészültségét nemcsak itthon ismerték el, hanem külföldi laboratóriumok vezetői pozícióját is elnyerte. Hét éven át dolgozott a Ghanai Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Referencia Laboratóriumában, ahol a Bélbaktérium és Élelmiszer-higiéniai Laboratórium vezetője volt. A trópusokon töltött évei során vált igazi szakértőjévé olyan kórokozóknak, amelyeket a hazai mikrobiológus társadalom nagy része csak szakkönyvekből ismer. Azt a pótolhatatlan, sok éves személyes tapasztalaton alapuló szakértelmet, amellyel a trópusi fertőző betegségek laboratóriumi diagnosztikája területén rendelkezett, mi már soha sem tudjuk elsajátítani.
Ha egyáltalán lehet ilyen sorrendet felállítani, talán az oktatói tevékenység volt az, amely legközelebb állt a szívéhez. A pályafutása során megszerzett rendkívül széles alapú és elmélyült ismeretanyagát mindig az életből vett, legtöbbször a saját tapasztalataiból merített példákkal illusztrálva adta át az egyetemi hallgatók generációinak és a főiskolai hallgatóknak. A szakorvos-jelöltek gyakorlati felkészítésében is jelentős szerepet vállalt. Számos esetben voltunk tanúi az estébe nyúló konzultációinak, amelyeket a más intézetekből őt megkereső, szakvizsgára készülő fiatal orvoskollégáknak tartott. A trópusi fertőző betegségek mikrobiológiájával foglalkozó szemléletformáló előadássorozatát nagy számú magyar és külföldi hallgató látogatta. Ez az előadássorozat egy életre szóló útravalót adott az egyetemünkön tanuló afrikai, ázsiai és latin-amerikai hallgatóknak ahhoz, hogy hivatásukat hazájukban sikeresen gyakorolhassák.
Az oktatás számára sohasem egy lezáruló vagy lezárható folyamatot jelentett. Még a vizsgákon is igyekezett a hallgatók válaszait számukra érdekes és tanulságos, az összefüggéseket megvilágító szempontokkal kiegészíteni. A Pro Universitate emlékérem tulajdonosa volt, és számos egyetemi és minisztériumi oktatási elismerésben is részesült, de számára az igazi elismerést és örömet nem ezek a hivatalos kitüntetések, hanem a kollégákkal való baráti kapcsolat és szakmai együttműködés, valamint a hallgatók megkeresései és visszajelzései jelentették. Bakteriológiai kutató munkánk során szinte mindannyian, a professzortól a doktorandusz hallgatóig, vele együttműködve, az általa gyűjtött és tipizált baktériumtörzsek sokaságát felhasználva végeztük kutatásainkat. Nemcsak mi, közvetlen munkatársai számíthattunk mindig rá, de más orvoskollégák és a hallgatók is sokszor keresték fel személyesen vagy telefonon, hogy felkészülésükhöz vagy munkájukhoz szakmai tanácsot kérjenek. Hazai és külföldi tanítványai nem múló szeretetét és háláját jelezte, hogy évtizedekkel az egyetem elvégzése után sem feledkeztek meg arról, hogy tanítómesterüknek évi rendszerességgel üdvözlő lapokat küldjenek.
Szakmai megbeszéléseinken kívül sokat jelentettek számunkra az oldott légkörű, kötetlen, a mindennapi eseményekről folytatott személyes jellegű folyosói beszélgetések. Különösen emlékezetesek a sporteseményekkel, főként a labdarúgással és ökölvívással kapcsolatos érdekes elemzései, amelyek sok éves sportorvosi működésének és az egyetem labdarúgó szakosztályában végzett gyakorlati és vezetői tevékenységének tapasztalatain alapultak.
Betegségéről értesülve reménykedve vártuk felépülését és azt, hogy hamarosan újra munkatársai és tanítványai körében üdvözölhetjük. Bár váratlan halála ebben megakadályozta, csak fizikai értelemben távozott el közülünk. Áldozatos oktató, diagnosztikai és kutató munkájának eredményei és felejthetetlen személyisége emlékezetünkben kitörölhetetlenül tovább élnek.
Emlékét szívünkben örökre megőrizzük!
https://aok.pte.hu/docs/hirmondo/pdf/okh_0102.pdf
DR. KELEMEN GÉZA (1928-2024)
2024. október 13-án, 96 éves korában elhunyt Kelemen Géza, az önálló Pécsi Orvostudományi Egyetem Rauss Károly professzor alapította Mikrobiológiai Intézetének első munkatársaiból az utolsó.
Kelemen Géza 1928. szeptember 3-án született Pécsett. Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, majd a háború miatt Gyönkön érettségizett. 1946-ban kezdte meg tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ahol 1952. június 30-án avatták orvossá. Az egyetem Mikrobiológiai Intézetében kapott gyakornoki állást, majd tanársegédnek és 1957-ben adjunktusnak nevezték ki. Ő volt az intézet oktatási felelőse és ő képviselte Rauss professzort annak távollétében az egyetemi intézetvezetők megbeszélésein. A fogorvosképzés beindítását előkészítő tárgyalásokon is ő volt a mikrobiológia intézet képviselője. 1966-tól két évig vendégprofesszorként dolgozott a burmai (ma Mianmar) Rangoonban. 1972-ben ’senior lecturer’ Ghánában az Accrai Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetében, ahol 5 évig dolgozik. 1978-tól 1993-ban történt nyugdíjazásáig a POTE Mikrobiológiai Intézetében ő vezeti az Egyetem és a Baranya Megyei Köjál regionális hatáskörű közös víruslaboratóriumát. Nevéhez fűződik az intézet angol programjának elindítása. Trópusi extra tanfolyamot szervez, ahol a vírusokról szóló anyagot ő adja elő. Ehhez 3 kiadást megért jegyzetet ír munkatársaival. Trópusi gyakorlatos jegyzetét pedig angol nyelvre is lefordítja. 1992-ben ’kiváló oktató’ kitüntetést kap.
Nőtlenként, életének utolsó éveit kényelemben, biztonságban, otthonában élte le; az utolsó két évtizedben már nem járt be az intézetbe. A nagy tudású, szakterületét külföldi tapasztalatokkal is gazdagító, az oktatást szívügyének tekintő, a természetet és társaságot kedvelő egyénisége maradandó emléket hagyott – elsősorban az angol nyelvű program – hallgatóiban és azon szerencsés intézeti munkatársaiban, akikkel évtizedeken át együtt dolgozott.
Wiesner Jánosné (1956-2017)
laboratóriumi asszisztens
